TÁJÉKOZTATÓ

a régészeti örökséggel és műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységekhez kapcsolódó
szakértői nyilvántartásba vételről

Szakterületenkénti tájékoztató anyagainkat és a bejelentkezéshez kitöltendő adatlapokat a bal oldalon (Kapcsolódó anyagok között), munkatársainak elérhetőségét a lap alján találja.

A régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) kormányrendelet a szakértői nyilvántartás vezetésével és közzétételével kapcsolatos feladat- és hatásköröket a kulturális örökség védelméért felelős miniszterhez rendeli, ezt a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelmi Főosztálya végzi.

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központról szóló 199/2014. (VIII. 1.) Korm. rendelet 7. § 2. bekezdése értelmében a Forster Központ tudományos tevékenysége körében ellát szakértői feladatokat (http://www.forsterkozpont.hu). FIGYELEM! A Kormány 378/2016. (XII.2.) az egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló Kormányrendelete értelmében a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ (Forster Központ) 2016. december 31. napján jogutódlással megszűnik. 2017. január 1-jétől feladatait a Miniszterelnökség, a Magyar Művészeti Akadémia, illetve a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. látja el.

 

E szakértői tevékenységek végzésének két területe a régészeti és műemléki terület.

 

A kormányrendelet 4. § meghatározza, hogy

(1) Szakértői tevékenységnek minősül a régészeti területen

a) az örökségvédelmi hatástanulmány régészeti szakterületi munkarészének készítése, valamint

b) a régészeti örökség felkutatásával, értékelésével, számbavételével, nyilvántartásával, megőrzésével, fenntartható használatával kapcsolatosan, különösen a földmunkával járó beruházás megrendelője, építtetője vagy kivitelezője számára végzett tanácsadói tevékenység.

(2) Szakértői tevékenységnek minősül a műemléki területen

a) műemléki érték dokumentálása szakterületen (kivéve az orgonahangszer-helyreállítási szakterület és a történeti kertek szakterület vonatkozásában meghatározott tevékenységek)

aa) a műemléki érték dokumentálása: inventarizáció, műemléki revízió, vonalhálós alakhű műemlékfelmérés, értékleltár, építéstörténeti tudományos dokumentáció, értékvizsgálat, védetté nyilvánítási dokumentáció önálló elkészítése,

ab) a védett műemléki értéket érintő tevékenységeket, pályázatokat előkészítő tanulmányok készítése: megvalósíthatósági tanulmány, hatástanulmány készítése, műemlék vagy műemléki terület kezelési tervének készítése,

ac) a védett műemléket érintő közigazgatási hatósági ügyekben szakértőként való közreműködés, a védett műemléki értéket érintő tevékenység – megvalósítás során történő, jogkövetkezménnyel járó – véleményezése,

ad) a védett műemléki értéket érintő pályázatok műemlékvédelmi szempontból történő elbírálása és minősítése,

ae) az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint a műemléket érintő tevékenység tervezési programjának összeállításában való részvétel, a tervezéssel kapcsolatos műemlékvédelmi szakkérdések tekintetében;

b) műemléki épületkutatás szakterületen

ba) a védett műemléki érték épületkutatása,

bb) a védett műemléki értéken végzett tevékenység kutatói megfigyelése,

bc) a védett műemléki értéken végzett épületkutatást érintő közigazgatási hatósági ügyekben szakértőként való közreműködés, a védett műemléki értéken végzett épületkutatás – megvalósítás során történő, jogkövetkezménnyel járó – véleményezése;

bd) kutatási terv készítése vagy kutatási dokumentáció összeállítása;

c) műemléki restaurátor szakterületen (kivéve az orgonahangszer-helyreállítási szakterület vonatkozásában meghatározott tevékenységek)

ca) a védett műemléki érték fizikai beavatkozással, mintavétellel, roncsolással járó restaurátori állapotfelmérése, kutatása,

cb) a védett műemléki értéken végzett konzerválás vagy megelőző konzerválás és ezek tervének elkészítése,

cc) a védett műemléki értéken végzett esztétikai helyreállítás és tervének elkészítése,

cd) a védett műemléki értéken végzett restaurálást érintő közigazgatási hatósági ügyekben szakértőként való közreműködés, a védett műemléki értéken végzett restaurálást érintő tevékenység – megvalósítás során történő, jogkövetkezménnyel járó – véleményezése,

ce) restaurátori kutatási vagy restaurálási dokumentáció összeállítása;

d) történeti kertek szakterületen a védett történeti kert, védett műemléki érték telkén található védett park, védett történeti táj esetében

da) inventarizáció, revízió,

db) kertépítészeti felmérés, értékleltár,

dc) kerttörténeti tudományos dokumentáció,

dd) kezelési- és helyreállítási terv,

de) értékvizsgálat, védetté nyilvánítási dokumentáció

önálló elkészítése, valamint

df) a d) pontban meghatározottakat érintő pályázatok előkészítéséhez szaktanulmányok készítése, pályázatok műemlékvédelmi szempontból történő elbírálása és minősítése,

dg) közigazgatási hatósági ügyekben szakértőként való közreműködés, engedélyhez kötött tevékenység – megvalósítás során történő, jogkövetkezménnyel járó – véleményezése,

dh) a d) pontban meghatározottakat érintő tervezési program összeállításában való részvétel a tervezéssel kapcsolatos műemlékvédelmi szakkérdések tekintetében,

di) a védett történeti kert, védett műemléki érték telkén lévő védett park régészeti módszerekkel történő kutatása;

e) műemléki épületdiagnosztika szakterületen:

ea) a védett műemléki érték faldiagnosztikai vizsgálata,

eb) a védett műemléki érték állapotának általános műszaki felülvizsgálata;

ec) a védett műemléki érték faanyagvédelmi vizsgálata

f) orgonahangszer-helyreállítási szakterületen műemlék épületben elhelyezett, vagy műemléki értéket megtestesítő orgonahangszer

fa) szerkezetének elhelyezése, bontása, helyreállítása, átalakítása, karbantartása (szabályozása, hangolása, megbontással járó tisztítása), valamint e tevékenységekre vonatkozó dokumentáció készítése,

fb) házát érintő tevékenységek, különösen elhelyezése, bontása, helyreállítása, átalakítása restaurálása, valamint e tevékenységek örökségvédelmi engedélyezése iránti kérelem mellékletét képező dokumentáció készítése,

fc) építéstörténeti tudományos dokumentációjának elkészítése, hangszertörténeti szempontú véleményezése, valamint pályázatok elbírálása, az orgonát érintő inventarizációban, védetté nyilvánítási dokumentáció elkészítésében, közigazgatási hatósági ügyekben szakértőként való közreműködés.

 

A kormányrendelet meghatározza, hogy mely szakterületek szakértői tevékenységének ellátásához (1.) milyen végzettség, (2.) mennyi gyakorlati idő és (3.) milyen korábbi dokumentációkkal igazolt tevékenység szükséges.

A kormányrendelet 6. és 7. §-a meghatározza, hogy az adott szakterületeken szakértői tevékenység végzéséhez milyen végzettség szükséges (a táblázatban a kormányrendelet rövidítése: R.):

 

Régészet

Műemléki érték dokumentálása

Műemléki épületkutatás

Műemléki restaurátor

Műemléki épületdiagnosztika

Történeti kertek

Műemléki orgonahangszer-helyreállítás

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles régész szakképzettség

x

x

x

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és bölcsészettudományi képzési területen szerzett szakképzettség és régészeti specializáció

x

 

 

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles művészettörténész

 

x

x

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles építészmérnök + műemlékvédelmi szakmérnök

 

x

x

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles építész tervező művész + műemlékvédelmi szakmérnök

 

x

 

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles építőművész + műemlékvédelmi szakmérnök

 

x

x

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles belsőépítész, környezettervező művész + műemlékvédelmi szakmérnök

 

x

 

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles építőmérnök + műemlékvédelmi szakmérnök

 

x

x

 

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles restaurátorművész

 

 

 

x

 

 

A R. 4. § (2) bek. f) pont fb) alpontja szerinti tevékenység esetén

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles restaurátor

 

 

 

x

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles iparművészeti tárgyrestaurátor

 

 

 

x

 

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles építőmérnök

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. e) pont ea)-eb) alpontja szerinti tevékenység esetén

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles szerkezet-építőmérnök

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. e) pont ea)-eb) alpontja szerinti tevékenység esetén

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles építészmérnök

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. e) pont ea)-eb) alpontja szerinti tevékenység esetén

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles geológus

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. e) pont ea)-eb) alpontja szerinti tevékenység esetén

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles faipari mérnök

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. e) pont ec) alpontja szerinti tevékenység esetén

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles erdőmérnök

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. e) pont ec) alpontja szerinti tevékenység esetén

 

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles tájépítészmérnök

 

 

 

 

 

x

 

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és okleveles tájépítész és kertművész (MA)

 

 

 

 

 

x

 

Hangszerész- orgonaépítő – és javító

 

 

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. f) pont fa) alpontja szerinti tevékenység esetén

Hangszerkészítő és -javító

 

 

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. f) pont fa) alpontja szerinti tevékenység esetén

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és restaurátorművész

 

 

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. f) pont fb) alpontja szerinti tevékenység esetén

Mesterfokozat vagy azzal egyenértékű végzettség és felsőfokú orgonaművészi, felsőfokú orgonatanári, felsőfokú egyházzenészi   végzettség

 

 

 

 

 

 

A R. 4. § (2) bek. f) pont fc) alpontja szerinti tevékenység esetén

Végzettségre és szakképesítésre vonatkozó kedvezmények:

1. A kormányrendelet 8/C. § (1) bekezdése szerint a műemlékvédelem terén 2014. január 19. előtt megszerzett, legalább 10 év szakirányú szakmai gyakorlat

a) a műemléki érték dokumentálása,

b) műemléki épületkutatás,

c) történeti kertek

szakterületen történő nyilvántartásba vételre irányuló bejelentés esetén mentesít az ezen szakterüeltekre vonatkozó végzettségi és szakképesítési követelmények alól. A végzettséget igazoló okiratot csatolni kell a bejelentéshez. A műemléki épületkutatás szakterületen a fentiek szerinti szakmai gyakorlatot kutatói munkakörben kell teljesíteni.

2. A kormányrendelet 8/C. § (3) bekezdése szerint a műemléki épületdiagnsoztika szakterület faanyagvédelmi részterületén [(4. § (2) bek. e) pontjának ec) alpontja)] a fentiek szerinti végzettségtől és szakképzettségtől eltően szakértői tevékenységet folytathat az a Magyar Mérnöki Kamaránál nyilvántartott, FA-12 vagy FV-SZ jelzésű szakértő is, aki

a) a szakmai gyakorlat igazolása mellett bejelenti a miniszternek, hogy a fentiek szerinti szakterületen szakértői tevékenysgéet kíván végezni, valamint

b) a Magyar Mérnöki Kamaránál aktív tagi státusszal rendelkezik és a bejelentéséhez melléklei a faanyagvédelmi szakértői jogosultságának igazolását.

3. A kormányrendelet 16. § (2) bekezdése szerint aki a szakértői tevékenység folytatására irányuló szándékot 2017. december 31-ig bejelenti és a szakmai tapasztalati pontértéke eléri a figyelembe vehető maximális pontszámot (műemléki érték dokumentálása és történeti kertek szakterületen) vagy az adott szakterületen a nyilvántartásba véelhez szükséges pontérték kétszeresét (a többi szakterületen), mentesül a végzettségi és szakképesítési követelmények alól. Önálló tevékenységgel szezett pontérték csak 2014. január 19. előtti időszakból vehető figyelembe, és a végzettséget igazoló okiratot csatolni kell a bejelentéshez.

A kormányrendelet 8. §-a meghatározza, hogy a végzettségen túlmenően milyen szakmai gyakorlat igazolása szükséges (a táblázatban a kormányrendelet rövidítése: R.):

Műemléki érték

dokumentálása

Műemléki

épületkutatás

(falkutatás)

Műemléki

restaurátor

Történeti kertek

Műemléki

épületdiagnosztika

Orgonahangszer-

helyreállítás

műemlékvédelem

területen legalább 5 év

munkavégzésre irányuló

jogviszonyban végzett,

szakirányú

tevékenység

VAGY

műemlékvédelem

területen legalább 5 év

munkavégzésre irányuló

jogviszonyban végzett

szakirányú

tevékenység

(ebből 3 év

kutatói munkakörben

végzett tevékenység)

VAGY

műemlékvédelem

területen restaurátori

feladatokra irányuló

legalább 5 éves

jogviszonnyal szerzett

VAGY

műemlékvédelem

területen legalább 5 év

történeti kert

szakterületen végzett,

szakirányú

tevékenységgel szerzett

VAGY

 

a R. 4. § (2) bek.

f) pontjának fa) alapontja

szerinti tevékenység

esetén orgonaépítéssel és -helyreállítással

foglalkozó munkáltatónál

töltött örökségvédelmi

területen legalább 5 éves,

szakirányú munkavégzésre irányuló

jogviszonyban megszerzett,

a R. 4. § (2) bek. f)pontjának fb) alpontja szerinti

tevékenység esetén a

restaurátorokra vonatkozó

szabályok szerinti,

a R. 4. § (2) bek. f)

pontjának fc) alpontja szerinti

tevékenység esetén legalább

5 év szakirányú tevékenységgel megszerzett ÉS

a R.

1. melléklet 2. pontjában

meghatározott számítási

módszer alapján

megszerzett legalább 40

pont értékű

szakmai gyakorlat

igazolása szükséges

a R

1. melléklet 3. pontjában

meghatározott számítási

módszer alapján

megszerzett legalább 20

pont, valamint az 1.

melléklet 2. pontjában

meghatározott számítási

módszer alapján

megszerzett legalább 20

pont értékű

szakmai gyakorlat

igazolása szükséges

 

a szakirányú végzettség

megszerzésétől

számított legalább 5

éves szakmai

tevékenységgel szerzett

és a R.

1. melléklet 4. pontjában

meghatározott számítási

módszer alapján

megszerzett legalább 30

pont értékű

szakmai gyakorlat

igazolása szükséges

 

 

a R.

1. melléklet 5. pontjában

meghatározott számítási

módszer alapján

megszerzett legalább 30

pont értékű

szakmai gyakorlat

igazolása szükséges

 

 

 

 

 

a kormányrendelet 1.

melléklet 6. pontjában

meghatározott számítási

módszer alapján

megszerzett 30 pont értékű

szakmai gyakorlat

igazolása szükséges

 

 

 

 

a R. 1. mellékletének 7. pontjában

meghatározott számítási

módszer alapján

megszerzett legalább 40

pont értékű

szakmai gyakorlat

igazolása szükséges

Szakmai tapasztalatra vonatkozó kedvezmények:

A kormányrendelet 8/C. § (2) bekezdése értelmében a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges jogosultság megszerzésekor mentesül az adott területre irányadó szakmai gyakorlat igazolása alól

a) műemléki érték dokumentálása és műemléki épületdiagnsoztika szakterületen a szakági építésügyi műszaki szakértői szakterületen műemléki építmények műszaki szakértői részszakterületen,

b) a műemléki épületdiagnosztika szakterületen az általános építmények felelős műszaki vezetői építési szakterület műemléki részszakterületen

jogosultsággal rendelkező személy.

Amennyiben munkáltatói igazolással kívánja a műemléki területen a szakmai gyakorlatot igazolni, kérjük, hogy a munkáltató által kerüljön rávezetésre, hogy pontosan milyen szakirányú tevékenységet végzett.

A pontszámítás alapján történő szakmai gyakorlat igazolásához feltétlenül szükséges megadni – többek között – a műemlék azonosító adatait, és a vonatkozó tevékenység dokumentációjának pontos leltári, irattári azonosítóját.

A kormányrendelet 12. §-a értelmében

(1) Ha a szakértő a bejelentésköteles tevékenységet bejelentés nélkül ténylegesen folytatja, ideértve azt az esetet is, ha a szolgáltató a bejelentés előírt adataiban bekövetkezett változás bejelentését elmulasztotta, a miniszter a Szolg. törvény 25. §-a szerint jár el.

(2) A miniszter az (1) bekezdés szerinti intézkedését a nyilvántartásba bejegyzi.

(3) A miniszter eltiltja a tevékenység folytatásától és ezzel egyidejűleg a nyilvántartásból törli azt, aki

a) a bejelentésben valótlan adatot közölt az e rendeletben meghatározott feltételek fennállása tekintetében, és ezt bármely hatáskörrel rendelkező hatóság által végzett ellenőrzés igazolja, vagy

b) az e rendeletben meghatározott feltételekkel már nem rendelkezik.

12/A. § A műemléki érték védelmével kapcsolatos műemléki területen a miniszter azon szakértő vagy szakértő szervezet számára,

a) amely a szakértői tevékenység hatósági ellenőrzése során a műemléki terüelten kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint szakszerűtlen, vagy szándékosan vagy súlyos gondatlanságból valótlan tartalmú szakvéleményt, dokumentációt készít - ha a c) pontban foglaltak nem valósulnak meg -, egy évre,

b) amelyet egy éven belül két alkalommal örökségvédelmi bírsággal sújtottak - ha a c) potnabn foglaltak nem valósulnak meg -, három évre,

c) amelyről az örökségvédelmi, az örökségvédelmi felügyeleti vagy az építésfelügyeleti hatóság az ellenőrzése során megállapítja, hogy szakértői tevékenysége következményeként a védett műemléki érték súlyosan veszélyeztetetté válik, öt évre, vagy amennyiben a védett műemléki érték helyreállíthatatlanul sérült vagy elpusztult, tíz évre

megtiltja a szakértői tevékenység folytatását.

 

A régészeti örökség és a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) kormányrendelet értelmében az örökségvédelmi hatóság az engedélyezési eljárás során vizsgálni köteles, hogy a benyújtott dokumentumok készítéséhez szükséges szakértői jogosultsággal a meghatározott személyek rendelkeznek-e!

Roncsolásos vizsgálatok (műemléki épületkutatás, műemléki restaurátor, műemléki épületdiagnosztika) örökségvédelmi engedéllyel végezhetők a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 39/2015. (III. 11.) kormányrendelet értelmében!

A nyilvántartott szakértő neve és lakcíme a kormany.hu weboldalon, a szakértői névjegyzékben publikálásra kerül, mivel ezek az adatok közérdekből nyilvánosak: „A szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság a szolgáltatókról általa vezetett nyilvántartás alapján a Kormány rendeletében meghatározottak szerint az interneten, bárki számára ingyenesen és korlátozásmentesen hozzáférhető módon, naprakészen közzéteszi a 26. § (2) bekezdés a)–c) pontjában [szolgáltató neve, lakcíme, szolgáltatási tevékenység], a 27. § (2) bekezdésében, valamint a 29. § a)–d) pontjában [az előzőekben megjelölt adatok a korlátozásokkal, tilalmakkal kiegészülve] meghatározott adatokat. Ezek az adatok közérdekből nyilvánosak. (A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény 30. § 2. bekezdés)

Felhívjuk a figyelmet, hogy az örökségvédelmi bírságról szóló 191/2001. (X. 18.) kormányrendelet 5/B. § (5) bekezdése értelmében „azt a személyt vagy szervezetet, aki vagy amely neki felróható okból szakértői jogosultsághoz kötött tevékenységet szakértői jogosultság nélkül, nyilvántartási jelölés nélkül végzett, 500 ezer forint örökségvédelmi bírsággal kell sújtani.”

 

Az egyes szakterületekre vonatkozó tájékoztatók, jogszabályi kivonatok és a bejelentéshez szükséges adatlapok alul a Csatolmányok közül letölthetők.

 

Munkatársaink telefonon vagy e-mailben is megkereshetők:

 

Régészeti ügyekben:
dr. Horváth Ciprián
+36 (1) 79-56-414

cipri%C3%A1n.horvathatme.gov.hu (cipriá)


Műemlékvédelmi ügyekben:
Bodó Balázs
+ 36 (1) 79-59-489

balazs.bodoatme.gov.hu ()

 

 

A kormányrendelet hatályos változata elérhető a http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=165039.353705 webhelyen.